Physical copies housed in stylish 6-panel digipack with transparent tray are available to order from 1 March, 2021
Csaba Pengő: double bass
Ádám Bögöthy: double bass on tracks 4-7
All music by Csaba Pengő (Artisjus)
Recorded, mixed and mastered by László Gazdag in 2019-2020
Liner notes by Emese Szász, translation by Richard Robinson
Cover photography by Béla Gábor
Artist photographies by Zoltán Marton
Graphic design by László Szakács
Produced by László Juhász & Csaba Pengő
Special thanks to László Gazdag, András Nyerges, Gábor Szkórits-Tala, Zoltán Marton, Andi Mihók, Roland Heidrich & György Kiss
Megszelídíteni a farkast…
Létezik egy kifejezés a vonósoknál: farkashang. Arra a lebegő hangélményű, kellemetlenül rezgő akusztikai jelenségre használják, amikor a hangszer vonózás közben farkasüvöltés-szerű hangot hallat. A képi metafora mélyén az a tapasztalat húzódik meg, hogy a hangszer – hozott fizikai tulajdonságaiból eredően – soha nem lesz hívó szóra cselekvő kezesbárány, a „farkas gének” időről-időre kiütköznek rajta. A bőgő alkatából adódóan különösen nehezen zabolázható, makacs nagyvad, sok ölelésre és közvetlen fizikai közelségre van szükség már a megszólaltatásához is, a gyors szólamok során pedig szinte erőnek erejével kell rábírni, hogy tartsa a lépést, különben csak kullogna játékosa után. Egy szó mint száz: aki bőgős akar lenni, annak nemcsak az instrumentummal, de saját magával is farkasszemet kell néznie. A klasszikus és jazz képzettségű, számos műfajban tapasztalatot szerzett magyarországi bőgőművész és komponista, Pengő Csaba egyike a legbátrabb farkasszelídítőknek. Saját bevallása szerint a 2016-ban rendezett Basseurope fesztiválon, a világ vezető bőgőseit hallgatva jutott a felismerésre, hogy a hibákkal való szembenézés milyen felszabadító erejű. Hogy mennyivel jobb odaédesgetni az ellenséggé növesztett hibát ahhoz a tűzhöz, amit a közvetítés vágya szít, mintsem messziről elkerülve óvatoskodni. A fesztiválról hazatérve kezdte írni e lemez első darabjait, először a duetteket, melyekben Bögöthy Ádám lett a társa, majd pedig a szólókat – ezekkel a kompozíciókkal 2018-ban már előadóként tért vissza a fesztiválra, ahol számos elismerésben részesült. Jelen szerzői lemezével nemcsak a hangszeréből adódó nehézségeket vállalja, hanem mindezt egy olyan szituációban, szólóban, és a nem sokkal kevésbé védett duó formációban, ami evolúciósan eleve egy áldozathelyzetet idéz.
Az albumon azonban nyoma sincs az üldözött szólamainak, a bizonyításvágy visszatetsző energiájának, jól bevált paneleknek, ami mögé elrejtőzhetne főszereplőnk. Nyílt, békés és tágas hangterekben találjuk magunkat, amiben a tájkép nagytotáljai mellett lehetőség adódik elmélyülni a makrovilágban is, a hangszínek milyenségében, egy-egy hang hosszan rezonáló kicsengésében, a hangok közti jelentéses csendekben. A perspektívaváltás új időélményben is részesíti hallgatóját: a címadó Circles című kompozíció önmagába forduló, körkörös ritmusaival és ködös, opálos melankóliájával rögtön egy Tarr Béla-film atmoszférájába emel át az idősínről. A Midnight Mood bluesos glissandói elmosódott, kitágított időpillanatokban tanyáznak, lassan és nyugalmasan ringatózik a két bőgő egymás hullámainak csapódva a The Lake Of The Cave című kompozícióban, míg a Winter Field szinte vizuálisan ábrázolja a mozdulatlanná dermedt, időtlenségbe burkolózó téli mezőt, a roppanóssá fagyott gallyakat, fűszálakat, míg a békés elmúlást sugalló Autumn Rainben az esőcseppek veszik át a metronóm szerepét. De ott van az ellenpont is, az idő elleni verseny: a Buzz címet viselő duett a tavasz türelmetlenségét duruzsolja, a Sonata pedig – ahogy a címe is utal rá – a fegyelmezett forma keretében egyre hevesebb, mégis visszafojtott táncba hív, míg az Eastern Europe Express el nem vágtat velünk valami balkáni, fanyar humorral kikövezett terepre. A lemez egyik legmelodikusabb darabjában, az Island Streetben pedig mindezen minőségek lépnek harmonikus frigyre.
Úgy fest – merthogy egy képi inspirációkról árulkodó lemezt tart kezében a hallgató –, hogy a Circles címével nem csak a zenei eszközökre, az izgalmas harmóniakörökre és ciklikus ritmusképletekre reflektál, ahogy nem csupán a darabcímek által sugallt természeti közelséget, annak körforgását, valamint az életkört fedi. Arra a körkörös csatornára is illik, amin nem csak a két zenész között, de hangszer és játékosa között is áramlik az információ. Talán ez a nagyfokú intimitás az oka, hogy a lemezen a bőgőben nem a nehezen megregulázható nagyvadat, hanem egy emberszabásút látunk-hallunk, aki a zenész énjének kivetüléseként az önmagunkkal folytatott belső monológhoz is jó támpontokat és kísérőzenét ad.
Szász Emese
2020. december
Taming the wolf…
There is an expression that string players use: the wolf tone. It refers to a floating sound, an unpleasant vibratory acoustic phenomenon, which occurs when the instrument emits a sound like the cry of a wolf when the bow is drawn across a string. This illustrative metaphor arises from the instrument’s physical properties, due to which it will never be a docile sheep: from time to time its “wolven genes” show through. Owing to its shape, the double bass is like a large wild beast, particularly difficult to reign in, requiring many embraces and direct physical contact even to make it sound, and in fast passages it takes a good deal of strength to get it to keep up the pace, else it would lag behind the player. Indeed, anyone who wants to be a bassist needs to look not just the instrument, but themselves too, squarely in the face. Trained in classical music and jazz, and with experience in many genres, the Hungarian bassist and composer Csaba Pengő is one of the most courageous tamers of this wolf. By his own admission, at the Basseurope festival held in 2016, listening to the leading bassists in the world, he realized what a powerful release it is to face up to one’s shortcomings. How much better it is to take an error that has grown into an enemy, and win it over to the fire fanned by the desire to communicate, rather than cautiously give it a wide berth. Once home from the festival he started to write the first pieces on this disc, first the duets, in which his partner was to be Ádám Bögöthy, and later the solos. It was with these compositions he returned to the festival in 2018, where he garnered much praise. With this composer’s disc, he embraces not only the difficulties due to the instrument, but he does so in a situation, playing solo, and in duo – hardly less exposed, which in evolutionary terms conjures up a victim situation.
However on this album there is no trace of his persecuted solos, of the repugnant urge to prove himself, of tried-and-tested solutions behind which our protagonist might hide. We find ourselves in open, calm, spacious soundworlds, in which alongside the long landscape shots there is also the opportunity to languor in the micro-world: in the essence of timbres, in the long resonance of a note as it dies away, in the pregnant silences between notes. This change in perspective brings a new experience of time for the listener: the titular composition Circles, with its recurring rhythms and opal melancholy immediately lifts us from the railtrack of time into the atmosphere of a Béla Tarr movie. The bluesy glissandi of Midnight Mood dwell in expanded moments of time; the two basses rock slowly and restfully, each slapping into the waves of the other in The Lake Of The Cave, while Winter Field is almost a visual depiction of the frozen land, wrapped in a shawl of timelessness, of branches and blades of grass frozen to snapping point, and in Autumn Rain, a composition suggestive of peaceful passing, the raindrops take over the role of the metronome. But there is a counterpoint too, the race against time: the duet Buzz there are murmurs of the impatience of spring, and Sonata, as the title intimates, invites us, within a disciplined form, to a increasingly tempestuous yet restrained dance, until Eastern Europe Express takes us full speed to some terrain paved with a mordant, Balkan humour. In one of the most melodic pieces on the album, Island Street, all these qualities arrive at a harmonic alliance.
It seems as though – because the listener is holding an album betraying visual inspirations – that the title Circles refers not only to musical means, but also to exciting harmonic riffs and cyclical rhythmic motifs, which encompass not only the proximity of nature suggested by the titles, but also the cycle of nature, and the cycle of life. It suits the annular channel through which information flows not just between the two musicians, but between the instrument at its player. Perhaps this high degree of intimacy is why what we see and hear in the double bass is not a large wild beast difficult to reign in, but a hominoid, a projection of the musician’s self, which gives a sound point of reference and musical accompaniment to our interior soliloquies.
translation by
Richard Robinson
Hungarian double bass player Csaba Pengő (1974) graduated from the Jazz Department of the Liszt Ferenc Academy Of Music in 2004 as one of the students of Balázs Berkes. As a composer he writes music for various groups, as well as for solo and duo double bass. As a soloist he mostly plays his own compositions, while as a supporting musician he is active in a wide variety of musical genres, ranging from chamber music to jazz and blues. Currently he is a member of saxophonist Béla Ágoston's Knutdut Men, and guitarist Roland Heidrich's The Abstract. /
csabapengo.com
released March 1, 2021
